Még mielőtt túl nagyra nőne a probléma – ismerjük meg az akromegáliát

Még mielőtt túl nagyra nőne a probléma – ismerjük meg az akromegáliát

2020.10.28. 00:00 Medibon

Megnagyobbodott láb-, kéz- és fejméret, kiemelkedő homlok, megvastagodott ajkak, eltávolodott fogak a leggyakoribb látható tünetei az akromegáliának. A betegség által okozott testi változások azonban lassan zajlanak, a kezdeti tünetek ritkán jellegzetesek és annak ellenére, hogy a betegek több szakorvoshoz is elmennek, a diagnózisig általában 4, de sok esetben akár 10 év is eltelhet. Így mire felismerik az akromegáliát, a betegség általában már előrehaladott állapotban van, ezért fontos a korai tünetek tudatosítása.

Egyszer vagy többször: milyen elven működnek a védőoltások?

Egyszer vagy többször: milyen elven működnek a védőoltások?

2020.10.13. 00:00 Medibon

A védőoltásokkal az a célunk, hogy a betegség ne alakuljon ki, illetve sokkal enyhébb lefolyása legyen, mint lenne oltások nélkül.  Az influenza esetében ez azt jelenti, hogy például sokkal kisebb százalékban alakul ki komoly tüdőgyulladás, ami esetleg már kórházi ápolást tehet szükségessé, akár halált is okozhat.  A súlyos tüdőgyulladásra az idősek és a krónikus betegek a legfogékonyabbak, körükben még súlyosabb a betegség lefolyása, ami a megelőzésre irányítja a figyelmet. Lehet, hogy betegek leszünk az oltás ellenére is, de az mindig sokkal enyhébb lefolyású lesz, mint lenne védőoltás nélkül - hangsúlyozza Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont vezetője.

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2020 - 5 éves a dízelbotrány, mit tanultunk belőle?

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2020 - 5 éves a dízelbotrány, mit tanultunk belőle?

2020.09.23. 00:00 Medibon

Az idei évben az EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT témája a „Klímabarát közlekedés mindenkiért” volt. Ez reflektál arra a nagyszabású tervre, miszerint 2050-re Európa karbonsemleges kontinenssé kíván válni, és ami az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által bemutatott Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) egyik eleme. Mindezeken túl központi téma a szén-dioxid kibocsátás mentes közlekedés hozzáférhetősége és a minden európai polgár bevonása ebbe a folyamatba. 

Limfóma Világnap- Zöld keréken esemény

Limfóma Világnap- Zöld keréken esemény

2020.09.15. 00:00 Medibon

Minden év szeptember 15-e a Limfóma Világnapja. Ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga ismét biciklis felvonulással kívánja felhívni a figyelmet a betegségre, annak tüneteire és a korai diagnosztizálásra. A fővárosi esemény mellett a Liga több alapszervezete is szervez felvonulást, hogy minél többekhez jusson el az üzenet országszerte. A felvonulás fővédnöke: Prof. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Vastagbélrák Genetikai Vizsgálata Program: TÖBBEKNEK, GYORSABBAN

Vastagbélrák Genetikai Vizsgálata Program: TÖBBEKNEK, GYORSABBAN

2020.09.01. 00:00 Medibon

Magyarország világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente mintegy 5000 honfitársunk hal bele e betegségbe. Nem véletlen, hogy 2018 őszén vastag- és végbélrák szűrő programot indított a kormány. Ennek köszönhetően egyre több érintett beteg kerül felismerésre, ezért a Magyar Rákellenes Liga megszervezte a Vastagbélrák Genetikai Vizsgálata Programját. A kezdeményezés célja az áttétes vastagbélrákos betegek korszerű terápiákhoz történő hozzáférésének javítása és támogatása. (Fotó: a genetikai vizsgálatokhoz szükséges egyszer használatos eszköz (cartridge) látható - Dubovszky Florina)

HÖLGYVÁLASZ - átadták az Év nőgyógyásza díjat

HÖLGYVÁLASZ - átadták az Év nőgyógyásza díjat

2020.08.14. 00:00 Medibon

A nők számára fontos, hogy olyan nőgyógyászt találjanak, aki mind szakmailag és emberileg is elismert, megbízhatóan jól végzi munkáját. A legmegfelelőbbek megtalálásában kíván segíteni a Femiramis.hu, aki idén másodjára adta át az év nőgyógyásza címet. A pályázatra országosan 75 szakorvost neveztek, és bár a magyarországi nőgyógyászok 80-90 százaléka férfi, a szavazás nyertese ezúttal egy hölgy lett!

A koronavírus elleni védőoltást hazánkban a többség beadatná magának

A koronavírus elleni védőoltást hazánkban a többség beadatná magának

2020.08.11. 13:00 Medibon

A magyarok szerint lesz koronavírus elleni védőoltás, és a többség úgy gondolja, legkorábban egy év múlva lesz elérhető mindenki számára. A lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának a jóváhagyást kapott vakcinát – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amely megerősítette, hogy a magyarok bíznak az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekben. Magyarországon példaértékű az életkorhoz kötött védőoltások rendszere, a felmérésből pedig az is kiderül: a nem kötelező védőoltások közül az influenza elleni a leggyakoribb.