Ijesztően sok műanyagot nyelünk le: heti egy bankkártyányi polimer kerül a szervezetünbe
Annyira széleskörű a környezetünk műanyag szennyezettsége, hogy hetente 5 grammnyit eszünk, lélegzünk be. Főként a palackozott vízből, és a csapvízből, de megtalálhatóak például a levegőben is a szinte láthatatlan polimerek.
"2000 óta a világ oly sok műanyagot termelt, mint amennyit az előző években összesen, és ezek egyharmada beszivárgott a természetbe" – olvasható a WWF (Természetvédelmi Világalap) számára az ausztráliai Newcastle Egyetem kutatói által készített, és bemutatott jelentésben.
A tudósok 52 korábbi tanulmány összegzése alapján állapították meg az ember által elfogyasztott műanyag súlyát, ami az adatok alapján évente 250 grammra rúghat.
Egy átlagos személy csupán vízfogyasztás által hetente 1769 műanyag részecskét fogyaszthat el.
A tudósok az európai vízminták 72,2%-ában találtak mikroműanyagot, ami literenként 3,8 részecske.
Az USA-ban még szennyezettebb a víz, a vízminták 94,4%-ában mutattak ki mikroműanyagot, ami literenként 9,6 részecske.
Kanadai tudósok is készítettek egy kutatást, és arra a következtetésre jutottak, hogy évente legalább 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg, és 50 ezer műanyagrészecskét lélegeznek be az emberek átlagosan.
"A műanyag nemcsak az óceánokat, és más vizeket szennyezi meg, megölve az ottani élővilágot, már mindannyiunkban jelen van"."Ha nem akarjuk, hogy bekerüljön a szervezetünkbe, fel kell tartóztatni azt a több millió műanyagot, amely évente a természetbe kerül" – nyilatkozta Marco Lambertini, a WWF International vezérigazgatója.
Forrás: HVG
Ha érdekelnek a kedvezményes egészségügyi ajánlataink, kattints IDE, és görgess lefelé.
NetJog
biztonságos vásárló hely
Barátság garancia
11 éve
törekszünk arra, hogy az EGÉSZség mindenki számára elérhető legyen!