TISZTA LEVEGŐVEL A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KÖVETKEZŐ HULLÁMA ELLEN

2020.06.05. 16:00 Medibon

TISZTA LEVEGŐVEL A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KÖVETKEZŐ HULLÁMA ELLEN

Fogjanak össze pártállástól függetlenül, és kezdeményezzék, hogy a kormány haladéktalanul hozzon intézkedéseket a légszennyezés jelentős csökkentésére, így segítve elő, hogy számottevően enyhíthetők legyenek a koronavírus-járvány esetleges második hullámának a következményei. Ezt kéri az országgyűlési képviselőknek küldött levelében a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ), az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport.

Egy új kutatás szerint a gépjármű-közlekedésből származó rendkívül apró légszennyező részecskék (PM10) hatására jelentősen megnövekszik a légzőszervekben az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2) mennyisége. Márpedig a koronavírusok a sejtek felszínén található ACE2-receptorokon keresztül jutnak be a sejtbe. Mivel korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy a dohányzás következtében is megnövekszik az ACE-2 mennyisége a szervezetben, azt a következtetést lehet levonni, hogy nemcsak a közlekedési, hanem az egyéb eredetű PM10-szennyezettség is elősegíti a koronavírus-fertőzést, illetve súlyosbítja a betegség lefolyását. 

Massay Kosubek-Zoltán, az EPHA „Tiszta Levegőt!” kampányigazgatója elmondta: „Negyvenmillió orvost, ápolót és más egészségügyi dolgozót képviselő 350 szervezet kéri már a világ döntéshozóit a légszennyezettség visszaszorítására a koronavírus-járvány súlyos következményeinek csökkentésére. Összhangban a WHO kiáltványával is, amely a járvány kapcsán szintén sürgeti a levegőminőség javítását, azonnal lépnünk kell, hogy érvényesítsük a magyarok egészséges, tiszta levegőhöz való jogát!” 

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke kijelentette: „Mindenekelőtt határozott lépéseket kell tenni a széles körben elterjedt lakossági hulladékégetés felszámolására. Meg kell tiltani a legszennyezőbb szénfajták (mindenekelőtt a lignit) értékesítését a lakosságnak. El kell érni, hogy ahol tűzifával fűtenek, ott kizárólag száraz fát használjanak. A rászorulóknak fűtési támogatást kell adni, hogy kevésbé szennyező tüzelőanyagokat használjanak.  Bár csak hosszabb távon hoz eredményt, de már most fel kell gyorsítani az épületek és berendezéseik energetikai korszerűsítését. A közlekedés terén pedig ösztönözni szükséges a környezetkímélőbb mobilitási módokat. Nem utolsósorban pedig a kormány által végrehajtott eddigi nagyszabású kampányok mértékével azonos mértékű kampányt kell folytatni a lakosság felvilágosítására.”

Koltai Tünde, a BEMOSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar betegek kritikus állapota igényli a légszennyezettség drasztikus visszaszorítását, különösen a koronavírus várt, második hulláma előtt. Korábban már számos kutatás jutott arra az eredményre – az Amerikai Egyesült Államokban, Európában és Kínában egyaránt –, hogy a szennyezett levegő jelentősen súlyosbítja a koronavírus-járványt. Ez még akkor is megtörténik, ha a lakosság csak rövid ideig van kitéve magas légszennyezettségnek. A szennyezett levegő és a koronavírus elsődlegesen ugyanazokat a szerveket támadja meg: a szívet és a keringési rendszert, valamint a légzőszerveket, és ha ilyen kettős hatás lép fel, a beteg immunrendszere nagyobb eséllyel vall kudarcot.”

Az Egyesült Királyság parlamentjében nemrég az összes párt részvételével csoport alakult, amely programot dolgozott ki „Levegőminőségi Stratégia a Koronavírus-fertőzések Csökkentésére” címmel. A BEMOSZ, az EPHA és a Levegő Munkacsoport azt szorgalmazza, hogy a magyar országgyűlési képviselők kövessék a brit példát.

További felvilágosítás:

Koltai Tünde, BEMOSZ, tunde.koltai@gmail.com, +36 30 385 7802

Massay-Kosubek Zoltán, EPHA, zoltan@epha.org, +32 499 430 468

Lukács András, Levegő Munkacsoport, lukacs@levego.hu, +36 20 411 4727

A Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ) 2012-ben alakult, a krónikus betegek szervezeteinek összefogására. Fő célja, hogy az egészség legyen alapérték, és a betegek számára legyen egyformán elérhető a magas színvonalú, betegközpontú, humánus, igazságos egészségügyi és szociális ellátáshoz való hozzáférés. A betegszervezetek célja, hogy olyan legyen az egészségpolitikai környezet, amelyben a betegek közösségei aktívan részt vesznek az őket érintő döntések előkészítésében, programok kidolgozásában és végrehajtásában.

Az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) 1993-ban alakult, népegészségügyi civil szervezeteket, beteg- és társadalmi csoportokat, kutatókat és egészségügyi szakembereket képviselő európai ernyőszervezet, amely fő célkitűzése az egészség javítása és a népegészségügy hangjának megerősítése Európában. Az EPHA 87 tagszervezetet képvisel, köztük a BEMOSZ-t. AZ EPHA kiemelten kezeli a légszennyezettséget mint globális és európai népegészségügyi kihívást.

A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult környezetvédő civil szervezet. Tevékenységének főbb területei az államháztartás és az uniós költségvetés zöld reformja, a közlekedés környezetbarátabbá tétele, valamint az éghajlatváltozást lassító és környezetünket élhetőbbé tévő energiapolitika és településfejlesztés. Tanácsadó Irodája minden évben több ezer embernek nyújt segítséget.

Hozzászólások